TIRAMISU - a süti blog

A legfrissebbek

   

információ

tiramisu.gportal.hu

Téma: gasztroblog (na jó ez így kicsit erős fogalom. Maradjunk a "süti blog"-nál)
Nyitás: 2012. 10. 03.
Szerkesztő: Rebeka
Társszerkesztő: Nincs (de nem is szükséges, köszönöm)
Design: Mindig saját készítés


Figyelem! A képeket én készítettem, a recepteket én írtam, amelyiknél nincs forrás feltűntetve, az biztsan saját recept! Kérlek ne tüntesd fel sajátodként! Köszönöm. Kellemes nézelődést és nyálcsorgatást emberek!

 
szerkesztö

1997. május 13, egy keddi nap óta viselem a Rebeka nevet, és hallgatom annak különböző becézési formáit, amit utálok és csak azoktól viselem el, akiket szeretek. Ebbe a "szeretem" körbe pedig viszonylag kevés ember tartozik bele. Elsősorban a családom, aztán a barátnőim és végül a barátom, akivel több, mint egy éve tart a kapcsolatunk.

De térjünk a lényegre: Miért is vágtam én bele ebbe a bizonyos gasztroblogba? Hát ezt én sem igazán tudom. Imádok lovagolni, vitorlázni, futni, fotózni és csak úgy hirtelen ötletekből bútorokat tervezni. Mégis úgy gondoltam most próbára teszem magam egy újjabb terepen: Süteményeket, tortákat és az édességek minden egyéb fajtáját szeretném elkészíteni és az eredményeket Veletek megosztani! Jó szórakozást!

follow me on instagram

 
cserebere

Jelentkezhetsz a vendégkönyvben avagy a chatben

mia  Száda  Andi  Zsófiii  charity  Nonszi  Fanni név név név név név

 
Hangszóró

Gondoltam színesítem a lapot egy kis zenével, hogy még izgalmasabb legyen a sütés is! Itt vannak az én kedvenceim:

Lana Del Rey

Blue Jeans  National Anthem  Born To Die  Dark Paradise  Ride

The Pretty Reckless

Make Me Wanna Die  You  Under The Water  Zombie  Victory  Nothing Left To Lose  Hit Me Like a Man

Sóley

Pretty Face  I'll drown About your Funreal  Teather Island  Kill The Clown  Smashed Birds

Dillon

Thirteen Thirty five  Contact Us  You Are My Winter

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Föoldal

ezért nem voltam

2012.11.07. 06:31, Rebeka


 Tihany, aztán Siklós meg persze a drága kis bakancsom <3


Öcsi a Siklósi várban és a fű a Siklósi vár körül :)


A lábikóm egy siklósi fürdőben, aztáááán hirtelen ugrással a gumicsízmámban egy balatoncsicsói pocsolyában. Mert ugyebár abba mindig bele kell lépni.


Csicsói levelek és a csicsói ég(igen, ez fejjellefelé van, mert valljuk be, így sokkal érdekesebb)


Na igen, szóval amikor reggel olyan hideg volt hogy az orromat se dugtam ki a hidegbe, akkor fotóztam az ablakon belülről :D Aztán pedig szépen kisütött a nap és a cuki kis unokahúgom fotózott, miközben a szalmabálákon ugrálok. Ezen a képen pedig azthiszem épp ezon gondolkodtam hogy átugorjak e arra a bálára amin Tamika(unokahúgom) van és csúnyán lelökjem-e :D Végül rendes voltam és nem tettem.


Ez pedig amikor tegnap reggel felébredtem és szembesültem vele, hogy csöpögő esőben megyek már megint suliba. Fuj de utálom az őszt. Na és persze a tegnapi IKEA-zás a családdal. Ezt a finomságot ettem :) Ééééééés vettem valamit amit majd déluitán meg is mutatok :)

Addig is, legyetek jóóóóóóók, puszi :)


Még nincs hozzászólás.
 
tartalom

Főoldal-Friss bejegyzések és receptek
Receptek-A lényeg. Az összes eddig feltöltött receptet megtalálod itt
Beküldés-Ha úgy gondolod, hogy Neked is van valami finom, édes recepted, oszd meg Velünk is!
Vendégkönyv-Minden egyéb megjegyzésre, észrevételre, hirdetésre, bármire... :)

 
pötyögö

Ez a chatbox a kissé lustább látogítóim kedvéért jött létre, a hosszabb üzenetekre használjátok a vendégkönyvet!
xoxo: Rebeka

 
projekt-fal

Ide olyan süteményeknek, édességeknek a listáját írom össze, amiket mindenképp el szeretnék majd készíteni, tehát ezt csak úgy felvázolnám, hogy mire számítsatok!

  • macaron: A macaron finom, bár kicsit olyan, mint a napfogyatkozás: épp, amikor észlelnénk a jelenlétét, már el is tűnik, ráadásul nem is olcsó. A színes - mandulalisztből, cukorból és tojásfehérjéből készült sütemény évtizedek óta tartja kultikus státuszát Franciaországban.


A kép forrása a Google

  • sajttorta(mindenféle ízben): Elsőre talán tipikus amerikai sütinek tűnik, a történelmi tények viszont mást igazolnak. A "cheesecake" már az ókori görög világban is nagy népszerűségnek örvendett. Krisztus előtt 770-ig nyúlnak vissza írásos emlékek, amikor a desszert, az olimpikonok asztalára került.


A kép forrása a Google

 
legfrissebb
Friss bejegyzések
2012.11.24. 11:16
2012.11.23. 22:43
2012.11.07. 18:17
2012.11.07. 06:31
2012.10.30. 09:09
Friss hozzászólások
 
statisztika
Indulás: 2011-04-02
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre