TIRAMISU - a süti blog

A legfrissebbek

   

információ

tiramisu.gportal.hu

Téma: gasztroblog (na jó ez így kicsit erős fogalom. Maradjunk a "süti blog"-nál)
Nyitás: 2012. 10. 03.
Szerkesztő: Rebeka
Társszerkesztő: Nincs (de nem is szükséges, köszönöm)
Design: Mindig saját készítés


Figyelem! A képeket én készítettem, a recepteket én írtam, amelyiknél nincs forrás feltűntetve, az biztsan saját recept! Kérlek ne tüntesd fel sajátodként! Köszönöm. Kellemes nézelődést és nyálcsorgatást emberek!

 
szerkesztö

1997. május 13, egy keddi nap óta viselem a Rebeka nevet, és hallgatom annak különböző becézési formáit, amit utálok és csak azoktól viselem el, akiket szeretek. Ebbe a "szeretem" körbe pedig viszonylag kevés ember tartozik bele. Elsősorban a családom, aztán a barátnőim és végül a barátom, akivel több, mint egy éve tart a kapcsolatunk.

De térjünk a lényegre: Miért is vágtam én bele ebbe a bizonyos gasztroblogba? Hát ezt én sem igazán tudom. Imádok lovagolni, vitorlázni, futni, fotózni és csak úgy hirtelen ötletekből bútorokat tervezni. Mégis úgy gondoltam most próbára teszem magam egy újjabb terepen: Süteményeket, tortákat és az édességek minden egyéb fajtáját szeretném elkészíteni és az eredményeket Veletek megosztani! Jó szórakozást!

follow me on instagram

 
cserebere

Jelentkezhetsz a vendégkönyvben avagy a chatben

mia  Száda  Andi  Zsófiii  charity  Nonszi  Fanni név név név név név

 
Hangszóró

Gondoltam színesítem a lapot egy kis zenével, hogy még izgalmasabb legyen a sütés is! Itt vannak az én kedvenceim:

Lana Del Rey

Blue Jeans  National Anthem  Born To Die  Dark Paradise  Ride

The Pretty Reckless

Make Me Wanna Die  You  Under The Water  Zombie  Victory  Nothing Left To Lose  Hit Me Like a Man

Sóley

Pretty Face  I'll drown About your Funreal  Teather Island  Kill The Clown  Smashed Birds

Dillon

Thirteen Thirty five  Contact Us  You Are My Winter

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Föoldal
Archívum - 2012. október

almatorta baracklekvárral

2012.10.17. 18:37, Rebeka

Kivételesen nem fűzök hozzá semmi sztorit, Öcsinek szülinapja volt, hát sütöttem.

áfonyás muffin

2012.10.16. 19:35, Rebeka
beküldött recept - Lilitől

Vééééégre valahára beküldtétek az első receptet! Hát én leírni nem tudom mennyire örülök, de most komolyan! Örülök hogy kezditek látogatni az oldalt. Nem sokan, de legalább aki feljön az általában hagy is maga után nyomot és ennek nagyon örülök! Köszönöm! Hát akkor jöjjön a recept, Lilitől. Mivel képet nem kaptam hozzá sajnos, ezért azt a Google-ről szedtem :)

 
kattints a "BŐVEBBEN"-re!

a kimaradt napjaim képekben

2012.10.15. 18:50, Rebeka
csak úgy érdekességképp


Ezeket alkottam: egy elefánt, mint a rajzóra eredménye és egy újjab iPhone tok a telefonomra, szegecsekkel felturbózva


új pulcsi & új érem


Bekukkantottunk a fenyőerdőnkbe - Öcsisajt & farakás

bocsááááánat

2012.10.15. 18:30, Rebeka

Hohó de régen voltam, bocsánat! De az igazság az hogy nem volt egy szabad percem se. Rengeteget kellett tanulnom mindenféle témazáróra meg felelésre meg minden egyéb vacakra és akkor még ott van a mezei futóverseny ami tulajdonképpen az egész csütörtökömet elfoglalta, mert suli után egyből rohanhattam a Normafára, hogy lefussam azt a vacak kis 2km-t, de tekintve hogy helyezést értem el, meg kellett várnom az eredményhírdetést, ami kb. 3 órával később volt, szóval várhattam 3 órát arra, hogy egy csúnya kis érmet - aminek a hátulján nagybetűkkel áll, hogy "ITALY" - a nyakamba akaszthassanak. Ennyi idő a Normafán pedig pont elég arra, hogy jól megfázzon az ember...és ha már meg vagyok fázva, akkor persze hogy úszóversenyre is küldjenek már el. Tehát ma pedig úszóversenyen voltam, de ennek az eredményhírdetését már nem vártam meg, köszöntem szépen.


Itt a drága

Na de most akkor a lényeg, egy jó hír: hétvégén vettem a könyvesboltban egy ronda, behorpadt tetejű fémdobozkát. Hahaha, ez most miért jó?! Hát megmondom neked, azért mert kártyácskák vannak benne. Kereken 50 darab, a kártyácskákon pedig... sütemény receptek! Én már most imádom az összeset! Az 50 receptből 48 gyümölcsös és én meg imááááádom a gyümölcsöset :) Szóval most akkor megint indul a sütés!

Csókpuszi remélhetőleg holnap találkozunk!

Bögrés kakaós

2012.10.08. 20:33, Rebeka

Ma egy rettentő gyors recepttel érkeztem, amiért szerintem nagyon fogtok szeretni, ugyanis 5perc alatt kész és még finom is. Ráadásul sutni sem kell, csak 3percre bedobni a mikróba. Én még egy kis vaníliafagyival is feldobtam, de az mellékes :)

 

 
tartalom

Főoldal-Friss bejegyzések és receptek
Receptek-A lényeg. Az összes eddig feltöltött receptet megtalálod itt
Beküldés-Ha úgy gondolod, hogy Neked is van valami finom, édes recepted, oszd meg Velünk is!
Vendégkönyv-Minden egyéb megjegyzésre, észrevételre, hirdetésre, bármire... :)

 
pötyögö

Ez a chatbox a kissé lustább látogítóim kedvéért jött létre, a hosszabb üzenetekre használjátok a vendégkönyvet!
xoxo: Rebeka

 
projekt-fal

Ide olyan süteményeknek, édességeknek a listáját írom össze, amiket mindenképp el szeretnék majd készíteni, tehát ezt csak úgy felvázolnám, hogy mire számítsatok!

  • macaron: A macaron finom, bár kicsit olyan, mint a napfogyatkozás: épp, amikor észlelnénk a jelenlétét, már el is tűnik, ráadásul nem is olcsó. A színes - mandulalisztből, cukorból és tojásfehérjéből készült sütemény évtizedek óta tartja kultikus státuszát Franciaországban.


A kép forrása a Google

  • sajttorta(mindenféle ízben): Elsőre talán tipikus amerikai sütinek tűnik, a történelmi tények viszont mást igazolnak. A "cheesecake" már az ókori görög világban is nagy népszerűségnek örvendett. Krisztus előtt 770-ig nyúlnak vissza írásos emlékek, amikor a desszert, az olimpikonok asztalára került.


A kép forrása a Google

 
legfrissebb
Friss bejegyzések
2012.11.24. 11:16
2012.11.23. 22:43
2012.11.07. 18:17
2012.11.07. 06:31
2012.10.30. 09:09
Friss hozzászólások
 
statisztika
Indulás: 2011-04-02
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!